Nem tudom, valahogy olyan fura ez a fogadott doki, fogadott szülésznő dolog. Elvileg, ha fizetek nekik, akkor olyan bátornak kéne lennem mindenben. Ha hívogatni akarok, akkor hívogatok. De mégiscsak ott van az az, orvos-szülésznő-páciens dolog. Még így sem érzem, hogy olyan könnyedén tenném meg ezt a telefonálgatást. Pedig más esetben, nyilván nem vonakodom a  dologtól.

Na igen, ez azért is van, mert a hányós vírus esetén, nem igazán segítettek. Vagy a korábbi szülés, és terhesgondozás rossz emléke tart vissza ettől. Mindig attól félek, hogy befektetnek majd, ha elmondom a problémám, és nem találnak rá választ ott, és azonnal.

Gondoljatok csak bele, hogy egy folyton dolgozó férj mellett, én vagyok a csaknem 24 órás felügyelete Patriknak. Nem tehetem meg azt, hogy indokolatlanul, esetleges találgatások miatt távol maradjak. Viszont, most igazán aggódtam. Egész héten alig vonszoltam magam. Nekem már most akkora a hasam, mint sok nőnek a 9. hónap végére (se).  És ez nem csak a súlybéli különbségeknek köszönhető. Én óriási terhes has típus vagyok. Ez van.

Szóval egyre, egyre terhesebbek a napok. Patrik ezzel egy időben, pedig egyre dacosabb, és egyre jobban igényel engem. Mondhatnám, hogy most egy igencsak izgága, nyugtalan időszakunkban vagyunk. Mostanában a terhesség naplózása miatt, kevés szó esik erről az oldalról, de van még téma bőven. Van mesélni való. De most, más a fókusz, ma megijedtem!

Alig vonszolom magam egész héten. Nagyon lassan sétálok, lassabban, mint máskor, és most mégis valami nem oké. Egész nap feszül a hasam, napok óta, és alvás után sem jobb. Na meg, egy furcsa szavakkal alig megmagyarázható semmihez sem fogható fájdalmat érzek a bugyivonal magasságában. Nem görcs, de mégis picit emlékeztet a menstruációra. De arra se, viszont, ha valahogy be kéne határolnom, akkor mégis talán ahhoz áll a legközelebb.

Második napja szenvedek ettől, és már nem hagy nyugodni. Minden női lehetőséget végigzongorázva sincs magyarázatom. Most már nem hagynak nyugodni az ösztöneim, így hát telefonálok. Hívom a szülésznőt, beszámolok az elmúlt napok rosszat sejtető eseményeiről. Ő pedig nem nyugtat meg: "Ha erősödik, nem múlik, vagy rendszeressé válik azonnal menjek be a kórházba. De legjobb lenne, ha bemennék már most, és megnézetném magam. Mondjam ki az orvosom, el fognak látni, ha kell".

Sok mindent akartam hallani, de a kórház szót nem.  Úgy voltam vele, hogy nem érzem olyan súlyosnak a dolgot, inkább fel sem állok ma már, csak amennyire nagyon muszáj, és kérek egy korábbi időpontot a dokimhoz. Már nagyon túlparáztam ezt a dolgot, már nem tudtam simán az ösztöneimre hallgatni, mert elkezdtem félni, és félteni.

Végül, mentségként azt találtam ki, hogy mivel a dokim minden héten pénteken magán rendel, és ma szerda van. Kivárok addig, és kérek egy időpontot péntekre. Amúgy is a jövőhéten mennék a 30. heti vizsgálatra, ez a pár nap nem oszt, nem szoroz. Így is lett. Kaptam időpontok. A további két napom péntek este háromnegyed hatig pedig maga volt a pokol, amikor minden eshetőségre próbáltam felkészülni. A legnagyobb félelmem a kinyíló méhszáj, és még ki tudja mi járt a fejemben. De még várnom kellett két teljes napot a remélt megnyugvásig. A hatodik alkalomra a magándokinál!