Mindenkinek van egy szüléstörténete, mindenkié más, egyedi, bensőséges, gyönyörű, és szuperfájdalmas. Az enyém pedig nyilvánvalóan kitalált történet, a valósággal való egyezés csak a véletlen műve…
Holnap lesz kereken négy hónapja, hogy a világra hoztam Patrikot, és megérettem arra, hogy elmeséljem, hogyan is született. Talán itt nem is maga a módja az érdekes, hanem a körülmény.
Mielőtt Patrik megszületett több csoporthoz is csatlakoztam, bár én csendes megfigyelő voltam, érdekelt mások története, szülése. Próbáltam elképzelni, hogy mire is számíthatok majd. Aztán szép lassan eljött a mi időnk. Hétről, hétre ultrahangoztak, és mindig megbecsülték hány kiló is lehet Patrik. Hatalmas hasam volt, átlagos mennyiségű magzatvízzel, és egy várhatóan négy vagy annál is több kilós gyerekkel.
Úgy voltam a szüléssel, hogy ha lehet, menjen a dolog természetesen, ha pedig Patriknak az a biztonságosabb jöjjön csak császárral. Egyetlen szempont lebegett a szemem előtt, hogy a fiamnak mi a legjobb. Nem nagyon szövögettem elméleteket az ismeretlen fájdalomról, és nem vezérelt önzés. Mindaddig, amíg az utolsó hetekben részben a víztől is hatalmas lettem, és nem csak én, de a hasam is. Erről tanúskodnak a csíkok is, amik szinte az utolsó pillanatban körbefonták a pocakom. Ekkorra elkezdtem tartani az egésztől, és úgy döntöttem, hogy minden praktikámat bevetve rábeszélem az állítólag természetesszülés-párti dokimat a császárra.
Korábban annyit már tudni lehetett róla, hogy természetesszülés-párti, és persze ajánlás útján kerültem hozzá. Nem nagyon ismertem orvosokat, jóllehet a nagypapám szülész-nőgyógyász volt. De sajnos már nem érhette meg a dédunokája születését, így a biztos forrásból érkező válaszok, és kapcsolatok sem voltak már aktívak.
Tehát, bébiszitterkedtem egy családnál ahol az anyuka császárral, és természetesen is szült már ennél a dokinál, és elégedett volt. Gondoltam ennél hitelesebb ajánló levél nekem nem kell! Egy nő, két történet, sőt mi több két happyend.
Így tehát elkezdtem a doki magánrendelésére járni szép szorgalmasan. Bár mindig elmondta, több helyszínen is megtalálom, valahogy nem igazán tűntek elérhetőnek számomra a felsorolt lehetőségek, csak a magánrendelés. Hiszen az SZTK-ban nagyjából így, meg úgy, meg nem tudom én hogy dolgozott, de nem úgy, hogy jó legyen. A kórházban pedig simán három órákat kellett rá várni, műtétek, szüléshez közeli biztosan fizető páciensek előnyben…stb. Én pedig dolgoztam szinte az utolsó percig, sajnos nem voltak szó szerint három óráim, amiket ott tudtam volna tölteni a kórházban a doktor úrra várva.
Aztán az idő előre haladtával be akartam biztosítani magam, hogy legyen egy tuti dokim a szülésre, mert valamiért a csapból is az folyt, hogy ne szülj ügyeletes dokinál, mert az hentes, meg stb. Szóval előbb utóbb sort kerítettem a tarifára is. „ Szeretném a Doktor Urat orvosomnak választani, hogy működik ez Önnél, ha érti, mire gondolok?”- hangzott a kérdés tőlem szó szerint, és hát szó, mi szó értette.
Nem hiszem, hogy titkot árulok el azzal, ha azt mondom ennek a nemes gesztusnak, hogy számíthatok rá ára volt, méghozzá borsos. Persze, hogy ne tűnjön a dolog olyan kenőpénzesnek, neve is volt a „gyereknek”, hogy a témától el ne határolódjak: „készenléti díj”. Szerencsénkre plusz 10%-ért, még számlát is szívesen kiállított volna róla a kedves doktor úr. Nyilván már az ikszedik nagypénzt nem csaptuk hozzá a tekintélyes csokorhoz, eltekintettünk a számlától.
Tehát, nagy biztonságban tudhattam magam, egy állítólag mindig bekapcsolt mobilt vettem igaz utánvéttel, és szakértővel a vonal másik végén. Csakhogy, a terhességem nem volt zökkenőmentes, és éjszaka nem kaptam választ, pedig sürgős ügyben kerestem fel az orvosom. Véreztem! Nem nagyon, de azért mégsem volt ez normális a félidőn túl. Többször is hívtam mindhiába, igaz nem kellett előre fizetni, a számlát elég volt Patrik érkezése után benyújtani.
Szerencsére az asszisztensét éjjenek évadján sikerült utolérnem, aki azonnal beparancsolt a kórházba. Végül saját felelősségemre kétségek közt jöttem haza, azzal, hogy bármi rosszabbodás állna fenn, visszamehetek még aznap hajnalban. Szörnyű éjszakánk volt összezárt lábakkal aludtam, és csak reménykedni tudtam, bízni, hogy nem történik baj. Másnap reggel már nyolc óra is elmúlt, mikor megjött a válasz SMS a doktor úrtól. Pihenjek, és ha néhány óra múlva nem javul a helyzet menjek be a kórházba, ha pedig úgy van hívjam, persze akkor már sokszor eltelt az a néhány óra. Ja, igen, és megfázott ezért nem tudta felvenni. Na, igen a doki is ember persze, pontosan tudom. De én vettem egy csomagot, aminek egyetlen értelme, hogy biztos lehetek benne, hogy választ kapok a bajban történjen az mondjuk, bármikor!?
Az elérhetetlenség több alkalommal is előfordult, a második vérzésnél, csak simán bementem az ügyeletre, igaz akkor szerencsére(?) pont a saját dokim ügyelt, de nem nagyon zavarta, hogy nem hívtam korábban. Nem is igazán értettem, persze ezek a gondolatok csak utólag értek be, akkor és ott egyetlen egy dolog érdekelt: MI VAN PATRIKKAL?
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem váltottam orvost, amikor nem voltam elégedett. A válasz egyszerű, nem tudtam, hogy kiben bízhatok, hiszen nem ismertem dokikat, és már nem láttam értelmét váltani. Meg egy kicsit úgy voltam vele, hogy már nincs sok hátra, csak tudja a saját dokim, hogy miket vizsgáltak rajtam mi, hogy volt. Meggyőztem magam, hogy érdemes maradni. Végigvisszük a projektet, aztán lezárjuk a fejezetet. Én pedig, ezt a szakaszt zárom le, a későbbiekben jövök a második résszel.
