Végül is Patrik nem kaptam meg az oltását, mondván, hogy piros a tokra. Két hét múlva kerül rá sor, ami a Vivicitta előtti három napot jelenti, de nem okoz gondot, ha akkor nem tudok elmenni futni, ilyenkor mellette van a helyem. Ha pedig a verseny napján nem lenne jól, Norbi segít nekem! Addig pedig az utolsó pár napban, ha alszik biciklizek itthon.

Szóval, ha így alakult, akkor nem lazsálhatok tovább muszáj komolyan elkezdenem futni, ugyanis az idei versenyeimnek kívül csak egyszer futottam 5 km-t önszántamból máig. Általában 2, vagy 3 km. megy, és ennyi is esik jól. Az ötnél már érzem, hogy feszegetem a határaimat. Na igen, csak egy a bibi, hogy ennek a dupláját futom majd három hét múlva. Szinte hihetetlen, hogy néhány éve naponta futottam le a 10 km-t. Igaz, azt sem egy hét alatt értem el. Tudom, tudom, türelmesnek kell lennem magammal.

Tehát elkezdtem jobban aggódni, mint kellene, azt hiszem. De egyet látni kell, most már mondhatom, hogy egyre rutinosabb babakocsis futó vagyok. Nem könnyű! Sokkal lassabb vagyok így, egyrészt tolnom kell magam előtt jó pár kilót. Patrikot, és a menetfelszerelésünket is, hiszen nekem mindenre fel kell készülnöm, ha a gyerekemmel vagyok, még ha a szomszéd utcáig is megyek! (Nem beszélve a hosszabb távokról, nekem 5 km. kb. fél óra futást jelent, plusz mire elindulunk, hazaérünk).

Próbáltam a környékünkön felfedezni egy jó, vagyis jól járható útvonalat, de nem sikerült. Kicsit aggódtam is, hogy nem rázkódik-e nagyon Patrik. El is határoztam, hogy legközelebb egy vékony párnát is teszek a feje alá, biztos, ami biztos. Persze igyekszem a lehető legideálisabb útvonalon menni. De sajnos én tapasztalatlan, és tanácstalan is vagyok a környéket illetően.

Oké, van egy rekortán pálya valahol 400 és 500 méter között van egy kör. Na hát, borzasztó lélekölő 10-20 kört futni, amikor lépésenként tudod, hogy mennyi van még hátra. Szeretem elveszteni a fonalat, menni, és "falni" a kilométereket. Így is lett elindultam a vak világba, de nem mentem túl messze. Most már van tapasztalatom. Az, hogy fejbe lövöm magam, ha még egyszer ezt végig kell csinálnom így!

Miért van ennyi padka mindenhol? Minek emelik meg a jó járdákat is ennyire, hát botrányos. Vagy miért nincsenek jól betonozott kis utcák stb. Gondolom, úgy vannak vele, hogy ott a sziget fussál ott, ha akarsz mindegy milyen messze van! Annyira mérges lettem, hogy holnap ki is megyek!

Szóval a mai menü 5 km. szenvedés. Nem ment jól, a szobabicikli is fárasztó, de babakocsival futni még inkább. Nem tudok úgy kikapcsolni, mint általában, hiszen folyton aggódom Patrik miatt  (szél, kiesett-e a cumi, felkelt, alszik, rázkódik-e a feje, belementem egy gödörbe...), vagy ha nem is aggódom, de figyelnem kell rá. Már nagyon várom a régóta beígért jó időt, hogy ne kelljen vele esővédőben futni, hogy ne legyen zavaró a szél!

Mindenesetre haladok, és látom magamon, hogy alakulok át. Igaz most a napokban nagy fogyás nem indult be, viszont erősödöm, és megy le a hasam, aminek nagyon örülök! Azt látom, hogy sosem lesz olyan feszes a bőr rajta, mint régen. De nem érdekel, nem bánt! Lehet zavarna, ha nem tudnám, hogy egy kis élet fejlődött ott, és emiatt lett ilyen. Egy tetoválás, másképp!