2017. június 28. reggel 6:00
Nagyon fura érzés szülni menni. Hogy megy egyáltalán az ember szülni? Na jó, jó papucsban de egyébként hogy? Alul semmiben felmásztam a szülőágyra, ekkor már Norbi is megérkezett. Gondoltam, hogy na ez nem lesz akkora nagy probléma nekem, végülis a tegnap esti méhszájérlelő zselé is fájt, fájt de hát kibírtam. Úgy voltam vele, hogy én leszek az első nő, aki majd megmutatja a világnak, hogy mindenki piskóta én meg megtudom szülni ezt a gyereket, mindenféle extra nélkül. NA...ez nem lett.
Egy néhány órán át sürgés forgás volt körülöttem. Aztán elcsendesült a szülőszoba. Néha egy egy sorstársam felsíró babáját hallottam, de Patrik még sehol nem volt. Egy darabig még a barátnőmmel is cseteltem közben. Persze erre utólag nem is emlékeztem, ahogy egyébként sok minden másra sem.
Aztán csak mi voltunk ketten. Pokolian fájt, kértem Norbit, hogy amikor jönnek a fájások akkor hagyjon, de mindahányszor megkönnyebbültem két fájás között a legnagyobb támaszt jelentette nekem.
Az oxitocin miatt nem maradt sok idő két fájás között. Kezdetben valami olyasmit éreztem, mint amikor hányni készülsz és erőlködsz, de ezt nem csak a gyomromban éreztem, hanem az egész testemet átjárta ez az erő. Üvöltöttem, végig az egészet. Mégsem volt ott senki. Se szülésznő, se orvos. Csak a szerelmem, ki tudja, lehet, hogy mind a ketten neki köszönhetjük az életünket 
2017. június 28, délután 14: 00
Aztán végre ott volt, megérkezett Patrik, és csak nézett. Szia Kicsikém Annyira aranyos volt, ahogy rám nézett, ahogy próbálta emelni a fejét, hogy lásson. Soha nem fogom elfelejteni, azt hittem, hogy nagyon fogok sírni de akkor nem tudtam, csak néztük egymást, és egyszerre minden jó volt, és néhány percre elfeledkeztem az előző órák megpróbáltatásairól. A 8 órányi erőltetett vajúdásról, az előző estékről, a nehéz terhességről. Csak öleltem a forró testét, és nézni akartam, örökké nézni. És ennek már egy éve! BOLDOG ELSŐ SZÜLINAPOT DRÁGA KICSI KINCSEM! SZERETLEK
