Elég rosszul alszom mostanában, Patrik még mindig kel éjszakánként annak ellenére, hogy tizenhat hónapos. A kora reggeli ébredése után, pedig még vissza szokott aludni. Ilyenkor általában nekem is sikerül, de mostanában sajnos nem. Vagy a reggeltől-estig tartó émelygés, vagy a gondolatok cikázása tart ébren. 

Eszembe jutott, hogy ma kedd van, és ma van terhesgondozás. Ma Norbi  éppen később kezdett a melóban, szóval volt egy kis időm elintézni ezt. Nem sok dolgot határoztam még el a második babavárással kapcsolatosan, de azt tudom, hogy Patrikot a lehető legkevésbé szeretném leterhelni az ezzel járó hercehurcával. Így is lesz alkalom, hogy máshogy nem tudom megoldani, csak ha együtt megyünk. Legalább, amikor lehetőségem van, akkor ne kelljen jönnie.

Szóval két perc alatt összekészültem, és nemsokára a váróban ültem. Hihetetlen, hogy Patrik születésével mennyire lényegtelenné váltak ezek a részletek. A kora reggeli várakozások a védőnőnél. Előjöttek bennem az emlékek. Általában a fenti megfontolásból mindig kezdésre (szóval reggel 8-ra, de inkább fél 8-ra érkezem), hogy én legyek az első a védőnőnél és, hogy hamarabb haza jöhessek. Ezeken a napokon mindig fáradtabb vagyok, mint máskor. Hiszen már egy jó ideje én is egyfajta napirend szerint élek. 

Ott ültem, és olyan dolgok törtek elő belőlem. Félelmek, és örömök, na meg az a rohadt mérleg. De utálom! Ezt leszámítva teljesen más volt az egész alkalom, hiszen már jól ismerjük egymást, gyakorlatilag valamivel több, mint két éve. Hiszen a körzetes védőnő nem változott, szóval Patrikot is együtt vártuk, és hát ő Patrik védőnője is, és most újra az enyém is.

Elintéztük a papírmunkát, kiválogattuk azokat a dolgokat, amik neki fontosak a tegnapi doki által kiadottak közül. Kicsit beszélgettünk, pedig nem szoktunk. Aztán megmértük a vérnyomásom, természetesen mindig olyan felsőbe megyek, amit nem tudok tökig felhúzni, szóval inkább le is kaptam az egészet. Mondtam is a védőnőnek, hogy teljesen mindegy, már láttuk egymást... vagyis ő engem, na mindegy. És persze a súlyommal folytattuk, ami a lehető legintimebb téma, a magam fajtánál legalábbis...

Aztán egy hónap múlva december elején találkozunk legközelebb.  Erre az alkalomra vinnem kell majd a leleteimet, amiket sikerült (vagyis muszáj) elintéznem addig. Egy hónapnyi házi feladat! Hurrá! 

Egy naptárra, és jó sok segítségre lesz szükségem, ezt már most tudom, ha mindent a lehető legoptimálisabban szeretnék intézni. Bár szerencsém van, mert a szervező készségemmel éppenséggel nincs gond, szóval kíváncsian várom a következőket. És bízom a Kisbabánkban, aki minket választott, hogy vigyáz magára, mert én mindent megteszek ezért!