Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog


Dr. Steinberger - A második nap, éhes vagyok

2018. július 12. - bfunnyy

    Nem fogom hosszúra nyújtani a léböjt kúrás bejegyzéseimet, hiszen azon kívül, hogy éhes vagyok, sok más információ nem jut az eszembe. Tehát a második nap számomra nehezebb volt, mint az első. Lélektanilag, amikor még tudom, hogy három ilyen kemény nap áll előttem. És lássuk be ez a test ahhoz…

Tovább

Dr. Steinberger - Az első nap, lelkesebb vagyok, mint valaha

2018. július 11. - bfunnyy

    Tegnap már néhány gondolatban felvázoltam nektek, hogy ki is az a Dr. Steinberger, egy szóval a halálom. Túl vagyok az első napon, és amikor ezt írom a második nap felén is. Hogy mit érzek? Azt, hogy baromi éhes vagyok, de nem vagyok olyan rosszul, mint annak idején, amikor ész nélkül vágtam…

Tovább

Alakformáló Patrikkal

2018. július 11. - bfunnyy

    Már elég régóta nézegetek egy helyet, a táblán ez áll "Női-és gyermek Fitness". Patrik három, négy hónapos lehetett mikor egyszer már kipróbáltuk a közös edzést. Akkor még könnyű dolgom volt, hiszen a kisfiam nyugodtan elnézelődött egy pokrócon, ha pedig valami nem tetszett neki, akkor együtt…

Tovább

Letesztelem Dr. Steinbergert

2018. július 10. - bfunnyy

    Bevallom, már nem először csinálom Dr. Steinberger féle méregtelítést. Ezúttal viszont, nagyobb körültekintéssel állok neki, mint néhány évvel ezelőtt. Pár éve úgy robbant be Dr. Steinberger a köztudatba, mint mondjuk mostanában a Forever-es C9. Elég sokan megcsinálták az Instagram posztok…

Tovább

Itt az ideje felkészülni

2018. július 09. - bfunnyy

    Már megint kicsit háttérbe szorult a futás, az elmúlt hónapokban inkább csak az Infratraineren tekertem. Persze az infra szuper cucc, de a futás, az futás. Semmilyen más sporttal nem lehet összehasonlítani. Ráadásul számomra ez a mozgásforma mindig jó kis aduász, ha fogyni akarok. Márpedig…

Tovább
süti beállítások módosítása