Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Dr. Steinberger - A második nap, éhes vagyok

2018. július 12. - bfunnyy

 

 

Nem fogom hosszúra nyújtani a léböjt kúrás bejegyzéseimet, hiszen azon kívül, hogy éhes vagyok, sok más információ nem jut az eszembe. Tehát a második nap számomra nehezebb volt, mint az első. Lélektanilag, amikor még tudom, hogy három ilyen kemény nap áll előttem. És lássuk be ez a test ahhoz van szokva, hogy táplálják. Igaz javarészt egészségesen eszem, de azért szeretek enni. 

A nők nagy része nem vallja be, hogy tekintélyes mennyiséget meg tud enni, hát én megtudok, de nyilván kontrollálom magam. A súlygyarapodás viszont azt mondja, hogy nem eléggé, ezért is jutottam ide. 

A napi hét kenyeret továbbra sem eszem, hiszen nem titkolt célom leadni pár kilót, amit azért elég nehéz úgy, ha fél kiló kenyeret betol az ember egy nap. Szóval a mai nap kicsit "csaltam" csak. Egyébként bio zöldséglé a menü, ami nem olyan rossz, mint amire emlékeztem, végülis paradicsomlé íze van ( ez az egyetlen formája a paradicsomnak, amit nem szeretek, mindezek ellenére lehet, hogy mégis).

Reggelire egy rozs kenyeret ettem paradicsommal, és gombával, este pedig 3 barackot. Egy számomra elég kemény edzésen voltam tegnap, úgyhogy ez a kajamennyiség is elég kevésnek bizonyult, de muszáj volt valamennyit enni azért.

Futni is akartam, de az már nem fért bele a napba, ez holnap reggelre marad, hiszen vasárnap 7 km áll előttem, mindez pedig úgy, hogy elég húzós sportos hetem van, meg ugye léböjt kúra.

Ami tök jó, hogy ma reggel amikor ráálltam a mérlegre, azt hittem a szemem káprázik mikor láttam, hogy egészen pontosan 1,7 kilóval lettem kevesebb. Talán ez az egyetlen dolog, ami segít, hogy tovább folytassam a kínzást.

20180714_215825.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4914223623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása