A tegnapi fejfájásnap után kicsit tompán ébredtem, de végre egy kicsit jobban voltam. Ma céklalé nap van. Szeretem a céklát, úgyhogy jól behűtve várt engem már korán reggel a szokásos másfél deci csodalevem. Na igen de még mielőtt megittam volna, szaladtam a mérleghez, hogy aztán boldogan megveregethessem a  vállam három napnyi éhezés után. Már csak arra voltam kíváncsi, hogy mit mondanak a számok.

De nem mozdult az az átkozott mérleg egy grammal sem lejjebb. Szörnyű csalódott voltam. Bár az igazsághoz, hozzá tartozik, hogy az anyagcserém továbbra sem működik. Ennyire méregtelen lennék? Igaz, hogy csomó rostos dolgot eszem a hétköznapjaim során és, hogy az esetek nagy százalékában egészségesen étkezem, de hát azért mindig becsúszik valami bohócság is. Csak van valami, ami nem kell a szervezetnemnek? De nem...

Mérgesen szálltam le a mérlegről, és arra gondoltam, hogy feladom az egészet, sok hűhó a semmiért. De nem volt sok időm puffogni, hiszen várt a Zuglói Infratrainer. Azt reméltem, hogy talán hála a még több mozgásnak holnapra valami változik. 

A tegnapelőtti edzéstől mindenem be van állva, úgyhogy ezt a nemfogyásomat végül betudtam a bedurrant izmaimnak, ezzel biztattam magam, hogy ne adjam fel a finálé előtt!

Mindehhez hozzá tartozik, hogy egy barátnőm is csatlakozott hozzám, és egyszerre kezdtük el ezt a kúrát. Ő velem ellentétben mindennap majdnem egy kilóval kevesebb lett, igaz neki nem voltak anyagcsere gondjai sem, sőt épp ellenkezőleg. Érdekes...