Miközben anyukafronton dúl az állóháború a mellből táplálás, és a cumisüvegezés fronton, addig nekem most teljesen más a fókuszom. Tudjátok, milyen az amikor valamit fontosat már régóta halogattok, de mégsem tesztek semmit, hogy túl legyetek rajta, pedig zavar, nap, mint nap többször is. Én a baba elsősegély tanfolyammal voltam így, már Patrikkal való várandósságom óta.

Miért nem mentem el? Na, erre nehéz választ adni. De nemrég egy kismama barátnőmmel beszélgettem, aki éppen mesélte, hogy ők most voltak a párjával. És, akkor az egyre kerekedő hasamra néztem, és azt mondtam, hogy van már egy gyerekem, és volt már néhány valóban életveszélyes helyzetünk, így nem várhatok tovább. Egyszer már bejelentkeztünk Norbival egy 15.000 forintos alkalomra, de végül nem tudtunk rá elmenni, és megint annyiban maradt a dolog. Mire nem jó a Facebook, hogy a leírtaknak hatalma van, még privát üzenetben is, hiszen az üzenőfalamon kisvártatva meg is láttam a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elsősegély tanfolyamát, amire jelentkeztem is azonnal. És legnagyobb megdöbbenésemre teljesen díjmentesen oktatnak.

Azt gondolom, hogy legalább a védőnőnél szót kellene ejteni ilyen dolgokról, de elsősegélyről utoljára 19 éves koromban a jogsinál hallottam, akkor is csak a recepcióstól, akinek a sajátos információi miatt majdnem meg is buktam. Az élet furcsa fintora, hogy akkoriban akinél elsősegélyből vizsgáztam, szintén ugyanabba az autósiskolába járt, és egészségügyis révén tudta, hogy a recepciós milyen marhaságokat mond, így átmentem...

Na igen, a gyerek viszont nem egy vizsga, nincs lehetőség újra vizsgázni, vagy átslisszanni, ha ott éles helyzet van, néhány másodpercünk van dönteni. Azt gondolom, hogy a megfelelő elsősegély tudás hiányában vakmerőség gyereket vállalni, de még úgy sem érzem magam teljes biztonságban, hogy mindezeket hallottam. Mert, hát honnan tudhatnám biztosan, hogy egy éles szituációban helyesen cselekszem-e. (Ne kerüljön rá sor, de legalább cselekedni tudok valahogy!)  Szóval legalább van valamilyen elméleti, sőt némi élethű babákon kipróbált  gyakorlati tudásom is.

És persze a paramami bélyeget magamon viselem ehhez kétség sem fér, de szerintem nem kell ahhoz, szélsőségesnek lenni a témában, hogy esetleg egy csúszdáról leessen a gyerekem, félrenyeljen netán, vagy kismotorral zakózzon egyet. Ilyenkor nem árt tudni, hogy mi a teendő. Tudtátok például, ha valaki félre nyel, és elkezd köhögni tilos hátba veregetni? Vagy, hogyha magasból esik a gyerekünk, akkor tilos hirtelen felkapni? Pedig a rossz beidegződések miatt, vagy épp ösztönből a legtöbbünk így cselekszik.

Ezen kívül számos kérdésre kaphattam választ első kézből mentősöktől, orvosoktól. Mint például oltás ügyben, vagy a mostanában aktuális kullancs-vagy darázscsípés kérdésben is. Mindenre szívesen válaszolnak, nincs buta kérdés. 

Nagyon fontosnak tartom, hogy aki kisgyereket nevel, vagy rendszeresen vigyáz kicsire nagymama, bébiszitter... menjen el egy ilyenre. Mert a kényes, és veszélyes helyzetek megtörténnek. 16 éves voltam, amikor vigyáztam egy 1 éves kislányra, akinek gyakran vérzett az orra, és erre speciális orrcseppet használt, mert nehezen állt el neki. Én erről mit sem tudtam, és minden előjel nélkül megtörtént, hogy éjjel elkezdett vérezni az orra, és teljesen meg voltam rémülve, mert már akár egy órája sem állt el.

Kis naiv 16 évesen, egy akkoriban még alig néhány egységgel a feltöltőkártyás telefonomon hosszú ideig hezitáltam, hogy kit hívjak fel, illetve, hogy fel merjem-e hívni a mentőket. (Valahogy annyira belénk nevelték, hogy csak akkor kérjünk segítséget, ha nagy a baj, hogy gyakran nem merünk segítséget kérni, pedig ők értünk vannak. És egy telefonos tájékoztatás is életmentő lehet).Bagatellnek tűnhet, de én akkor éreztem, hogy mekkora felelősség egy kis életre vigyázni. Bár ma már tudom, hogy orron keresztül nem igen vérzik el egy ember, na de, akkor és ott az órákon át ömlő vér sem nyugtatott meg igazán.

Ezúton mindenféle promóciót nélkülözve nagyon ajánlom a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elsősegély oktatását, ahol teljesen szakszerű információkat kaptunk, kérdezhettünk, a gyakorlatot is kipróbálhattuk. Külön köszönöm nekik, hogy nem a szülőkön akarnak meggazdagodni, akik igyekeznek felelősséggel viseltetni a gyerekeik iránt. 

Végül a címben feltett kérdésre válaszolva, azt gondolom nem kell doktorálnunk, és tisztelet a kivételnek, de a gyakran elavult nézeteket valló háziorvosok mellett, vagy időhiánya miatt nem kapunk elég információt. A neten próbálunk tájékozódni, sajnos sokszor tévesen. Már csak azért is érdemes elmenni egy ilyen oktatásra, mert itt megkapjuk az információt arra vonatkozólag, hogy mikor kell mentőt hívni! Számomra ez egy óriási segítség volt, a bátorság kulcsa mindehhez, vagy mi...

Bár korábban egy alkalommal én is tárcsáztam a 104-et. Csupán néhány hónapos volt Patrik, amikor nem kapott levegőt, észrevettük de egyszerűen valamiért nem akart, ösztönből cselekedtünk aznap éjjel, és szerencsére már feleslegesen jöttek ki a mentők, mert mire kiértek megoldottuk a helyzetet. De aznap nagy szükség volt a lélekjelenlétünkre. Az élet nem játék!

Azt gondolom elég nagy önzőség lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy csak ettől féltem a terhességem alatt, mármint a kézzsibbadástól. Meg nem is lenne igaz, mert mindig aggódik az ember valamin. De inkább úgy mondom, hogy abban reménykedtem, hogy ezúttal a "Minden terhesség más" közhelyébe kapaszkodva elbízom magam, hogy ezúttal nem fog zsibbadni a kezem. Hiszen ez a probléma amúgy is a terhesnők csupán, 5-10%-át érint, és persze különböző mértékben.

Patriknál a 30. hét környékén kezdődött ez a roppant kellemetlen állapot, ami most Kornélnál a húszas hetek közepére datálódott. Hogy mit is jelent ez. Sokan még csak nem is hallottak róla. Nem szokták felhívni a kismamák figyelmét az esetleges kellemetlenségekre, amilyen ez is.

A kézzsibbadás először egy szimpla elfeküdtem a kezem érzéssel kezdődik reggelente, és viszonylag hamar visszaáll a normál állapot. Aztán már nem csak reggel de hajnalban, és éjjel is kínozza az embert. Legalábbis engem igen. Volt olyan éjszakám, amikor hat óra alatt 12-szer keltem. Mert az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy amíg kezdetben elég volt lerázni a kezem a helyreállításhoz, addig mostanra fél órákat kell járkálnom a kezeimet lógatva,hogy elmúljon a zsibbadás akár egy kis időre is.

Szokták kérdezni a terhes nőket, hogy tudnak-e aludni, hát mit ne mondjak én tudnék, és ezen a ponton már azt is tudom, hogy valószínűleg többet fogok majd aludni, ha itt lesz Kornél. Ugyanis ez a betegség,vagy tünet nem múlik el, csak a vizesedés elmúltával, ami a terhesség utáni első hetekben történik meg.

Szóval igen, ez van. Szerencsére csak ez, de ez nagyon durván. Reggelente nem tudom behajlítani az ujjaimat, a kezeimben csípő, nyillaló, éles fájdalmat érzek. De érdekes, hogy a hüvelyk, a mutató és a középső ujjam zsibbad "csak", ami főleg a csuklómban fáj még, és a lapockám alatt. Szóval ha háton fekszem még jobban nyomom ezeket az idegeket, és még rosszabb lesz. Ha oldalt, akkor a kezemet nyomom, vagy a baba rugdos,hogy nem jó neki. Szóval nem jó, sehogy! Én az egy kispárnás típus vagyok, most pedig mindenféle felpolcolással próbálom kitolni a alvószakaszokat. Nem könnyű, főleg úgy nem, hogy egy eleven két évessel töltöm a napjaimat, aki mellett egyszerűen nem lehetsz figyelmetlen, álmos, vagy felületes!

És a legdurvább, hogy erre nincsen semmilyen gyógymód. Persze vannak praktikák: váltott vizes borogatás (hideg-meleg), felpolcolás, D-vitamin, Calcium, Magnézium szedése. Ajánlják a Milgammát, vagy más B-vitamin komplexet. Esetleg a fáslizást, sínberakást. Elmondanám, hogy az én eseteben ezek közül semmi nem ér semmit az ég világon. Mindeközben óriásira dagadt az egész tenyerem, és az ujjaim, mint valami vízágy... Hihetetlen, és nincs magas vérnyomásom szerencsére. Szóval ez valami olyasmi, amivel együtt kell élni legalábbis egy darabig. És reménykedni kell, hogy nem kísér tovább a terhesség után.

Aki ilyen hozzám hasonlóan kritikus kézzsibbadásban szenved, annak azt üzenem, hogy nekem nem múlt el teljesen Patrik után, de élhető maradt. Műtéttel egyébként helyre állítható ez a  probléma, de se egy újszülöttel, se egy cseperedő kisdeddel, főleg e kettő édes kis kombinációjával nem tudom megengedni magamnak, hogy hetekig bekötött kézzel éljek, amivel nem tudok szorítani, fogni, nem érheti víz, nem tudok emelni stb...

Gondoljunk csak bele egy egyszerű kupakot letekerni is kihívás,nem hogy pelenkázni, vagy fürdetni. És persze ez szinte teljesen mellékes, de mégis zavaró, hogy egyre nehezebb a hajolgatás, és persze minden kiesik a kezemből. Bár ez lehet,hogy egy kicsit panaszlevélnek tűnő bejegyzés. De higgyétek el, hogy inkább azt mondom, hogy legyen csak ennyi, és történjen csak velem ez az egész egy ideig óráig, minthogy bármi más problémával kelljen szembe néznünk.

Körülbelül két hónapja élek így, és nem lehet megszokni, de fejben le kell rendezni, hogy nem fog örökké tartani, és bár olcsó vigasznak tűnhet, minden éjjel miközben azt játszom, hogy a hold állásból megtippelem, hogy hány óra van épp ( volt időm megfigyelni) abba kapaszkodom, hogy érte megéri! 

Véletlenül alakult így, hogy a furcsa pocakfájdalom miatt egy héttel hamarabb mentem a dokimhoz, és végül is a védőnőhöz is egy héttel hamarabb kellett mennem. A szokásos közönyösséggel álltam neki ennek az alkalomnak is. Kíváncsi voltam, hogy mit hoz az újabb öt percnyi terhesgondozásnak csúfolt valami. És hozta a vártat, és egy kis meglepetést is. De erről később.

Szokásos súly, és vérnyomás méréssel kezdtünk. Aztán a 12. heti ultrahang leleteit kereste rajtam, amit már az elmúlt két alkalommal is megbeszéltünk. Na, s persze kiderült, hogy meg is vannak a leletek a kis nyilvántartásában. Majd a szívhang figyelés következett. Ezúttal néhány perc alatt sikerült megtalálni a szívhangot, és nem hagytuk annyiban a dolgot, csak azért, mert a kőkori géppel épp nem található a szívhang (a legutóbbi alkalom margójára). Úgyhogy minden rendben volt. Patrik közben mellőlem figyelte az eseményeket.

Aztán a legnagyobb meglepetésemre, miközben épp a kis könyvemet töltögette a védőnő, megkérdezte, hogy a szülés megindulásával kapcsolatban van-e valami kérdésem, de rögtön hozzá tette, hogy gondolom nem. Hát, őőő... mondom, nekem igazából nem volt beindult szülésem, úgyhogy e téren hasonló tapasztalatlansággal indulok, mint először. És, ami még furább volt, hogy még van hátra 10-11 hét a nagykönyv szerint, és miért beszélünk erről. Végül kiderült, hogy nem kell többet jönnöm. 

Számomra ez teljesen furcsa volt, mert úgy tudtam, hogy minden hónapban ellenőrzik a kismamákat. Legalábbis ugyanennél a védőnőnél Patrik idejében így volt. Na nem mintha hiányozna, csak meglepett. Az persze egy dolog, hogy ebben a formában valóban nincs értelme a gondozásnak. De én úgy tudom, hogy normál esetben a védőnőnek mindig kéne vinni vizeletet is, hogy egy terhességi teszthez hasonló tesztcsíkkal ellenőrizze a vizeletben lévő fehérjetartalmat. Ezt persze annak idején sem csinálta, kivéve egy alkalmat amikor orvosi utasításra kellett ezt megtennie. De én, nyugodtabb lennék, ha ez a dolog szerepelne a teendő listán, de úgy tűnik, hogy az a kis értelme is elveszett ennek a dolognak, ami alapvetően megvolt.

Úgyhogy, még gyorsan kihasználva az utolsó lehetőséget megkérdeztem, hogy az ellátásokat, hogyan tudom majd intézni. Hogy őszinte legyek nem emlékszem Patriknál hogy is volt pontosan. Akkoriban is egy hatalmas káosz volt az egész, és csak sodródtam az árral, aztán néha néha próbáltam belekapaszkodni a dolgok fonalába. De állítólag semmi teendőm a születésig. Babamama csomagról is érdeklődtem, ez valami olyasmi, ami ilyenkor mindig érdekel minket anyákat. Milyen fura, hogy egy ajándék cumi, és néhány szórólap, hogy lázba tudja hozni az embert. Aztán a kezembe nyomott egy kupont, ha nagyon akarom feelinggel...

Illetve elmondta, hogy a baba születése után (nem közvetlenül), hanem az első MUNKANAP, miután hazamentünk hívjam, és akkor három napon belül kijön. (Mert ki kell jönnie egyébként). De nehogy a kórházból hívjam. Leokéztam az információ csokrot, aztán kissé (magamban) meghatottan csuktam be a terhesgondozás feliratú ajtót. Mert azért mégiscsak az életem egy következő hatalmas állomásának első szakasza közeledik a vége felé. És ez annyira hihetetlen, és csodálatos egyben, hogy ilyenkor megállítom magamban az időt, és elteszem a pillanat varázsát. Ez van hiába csöpögős, mióta anyuka vagyok ez már rutinból megy.

Szóval végre eljött a terhesség során egy újabb, nagy nap, vagy inkább várva várt. Ma is Anyukám vigyázott Patrikra amíg én elintéztem a doki dolgot. Most is sokat kellett ücsörögnöm mire sorra kerültem, most valahogy lassabban telt az idő a vizsgálóig. Addig persze volt szokásos súly, és várnyomás mérés. A vérnyomásom rendben, a súlyom az egekben, ahogy az nálam lenni szokott. Zavar, de nem úgy, mint korábban...

Végre én következtem. Elmeséltem, hogy hogy vagyok és, hogy mit is érzek, vagy mit hogy. Hála az égnek  a doki értette, de erről később. Először ultrahangozott, szerencsére a kis Kornéllal minden rendben volt. Viszont nem olyan jó hír, hogy bár eddig fejjel lefelé volt, most faros, vagy éppen keresztben fekszik. Bár a dokim szerint farosan is meg lehet szülni egy babát, ami biztos így van. De mégis, én természetes úton, ezt nem szeretném bevállalni. Úgyhogy, most maradnak a csuriba szorított ujjak, és várom, hogy minden menjen a maga természetes útján, vagyis, hogy a következő hetekben befordul majd a Kicsikénk.

És vicces lehet, de annyi, de annyiszor nézek vissza a korábbi önmagamra, a Patrikos terhességemre. Hogy mennyire naiv voltam, és mennyi mindent nem tudtam. És legfőképp azt sem tudtam, hogy hol informálódhatnék. Lényegében a laikusokkal teli kismamacsoportokon kívül nem szereztem tudomást a legfontosabbról, a szülésről magáról. Most ez máshogy van. Mint valami szivacs szívom magamba az információt, és próbálok előnyt kovácsolni minden egyes információ foszlányból, amit valamire is tartok.

Na most pedig, a méhszáj vizsgálat következett. Torkomban dobogott a szívem, mintha csak először járnék nőgyógyásznál. Féltem, rettegtem. És, ahogy hátrafeküdtem a vizsgálóasztalon, egyszer csak belém nyílalt ugyanaz a fájdalom, amit egész héten éreztem. De most örültem neki, mert tudtam, hogy máshogy nem tudnám elmagyarázni mit is érzek. Ja és ez még a vizsgálat előtti pillanatban volt. A dokim szerint a hashártyám húzódik. Valószínűleg most nőtt egy nagyobbat Kornél, és ennek köszönhető ez a furcsa fájdalom. Viszont a méhszáj zárt, és eléggé fent is volt, ami nagyon jó hír, tekintve az előző heti aggodalmaimat pedig pláne jó.

Mindig eltelik 4-5 hét a kontrollok között, és ilyenkor van egy csomó kérdésem, mármint ez idő alatt, és mikor odaérek a dokihoz, és azt mondja, hogy minden rendben, egyszerűen elszáll az egész. Most is így volt, pedig muszáj lett volna beszélnem a kézzsibbadásról, meg még ki tudja miről.

Az biztos, hogy egy hét múlva kellett volna jönnöm a 30. heti ultrahangra, de mivel csak pár napról van szó, a mostani vizsgálat megfelelt a 30. hetinek. Szóval további négy hét múlva kell megint rendelésre mennem. Ami már igencsak közeledik a fináléhoz. Számomra ez egy roppant feszült időszak, úgyhogy már alig várom, hogy újra láthassam a kis Kornélt, és ami ennél is fontosabb, hallhassam, hogy: "Minden oké!"

Nem tudom, valahogy olyan fura ez a fogadott doki, fogadott szülésznő dolog. Elvileg, ha fizetek nekik, akkor olyan bátornak kéne lennem mindenben. Ha hívogatni akarok, akkor hívogatok. De mégiscsak ott van az az, orvos-szülésznő-páciens dolog. Még így sem érzem, hogy olyan könnyedén tenném meg ezt a telefonálgatást. Pedig más esetben, nyilván nem vonakodom a  dologtól.

Na igen, ez azért is van, mert a hányós vírus esetén, nem igazán segítettek. Vagy a korábbi szülés, és terhesgondozás rossz emléke tart vissza ettől. Mindig attól félek, hogy befektetnek majd, ha elmondom a problémám, és nem találnak rá választ ott, és azonnal.

Gondoljatok csak bele, hogy egy folyton dolgozó férj mellett, én vagyok a csaknem 24 órás felügyelete Patriknak. Nem tehetem meg azt, hogy indokolatlanul, esetleges találgatások miatt távol maradjak. Viszont, most igazán aggódtam. Egész héten alig vonszoltam magam. Nekem már most akkora a hasam, mint sok nőnek a 9. hónap végére (se).  És ez nem csak a súlybéli különbségeknek köszönhető. Én óriási terhes has típus vagyok. Ez van.

Szóval egyre, egyre terhesebbek a napok. Patrik ezzel egy időben, pedig egyre dacosabb, és egyre jobban igényel engem. Mondhatnám, hogy most egy igencsak izgága, nyugtalan időszakunkban vagyunk. Mostanában a terhesség naplózása miatt, kevés szó esik erről az oldalról, de van még téma bőven. Van mesélni való. De most, más a fókusz, ma megijedtem!

Alig vonszolom magam egész héten. Nagyon lassan sétálok, lassabban, mint máskor, és most mégis valami nem oké. Egész nap feszül a hasam, napok óta, és alvás után sem jobb. Na meg, egy furcsa szavakkal alig megmagyarázható semmihez sem fogható fájdalmat érzek a bugyivonal magasságában. Nem görcs, de mégis picit emlékeztet a menstruációra. De arra se, viszont, ha valahogy be kéne határolnom, akkor mégis talán ahhoz áll a legközelebb.

Második napja szenvedek ettől, és már nem hagy nyugodni. Minden női lehetőséget végigzongorázva sincs magyarázatom. Most már nem hagynak nyugodni az ösztöneim, így hát telefonálok. Hívom a szülésznőt, beszámolok az elmúlt napok rosszat sejtető eseményeiről. Ő pedig nem nyugtat meg: "Ha erősödik, nem múlik, vagy rendszeressé válik azonnal menjek be a kórházba. De legjobb lenne, ha bemennék már most, és megnézetném magam. Mondjam ki az orvosom, el fognak látni, ha kell".

Sok mindent akartam hallani, de a kórház szót nem.  Úgy voltam vele, hogy nem érzem olyan súlyosnak a dolgot, inkább fel sem állok ma már, csak amennyire nagyon muszáj, és kérek egy korábbi időpontot a dokimhoz. Már nagyon túlparáztam ezt a dolgot, már nem tudtam simán az ösztöneimre hallgatni, mert elkezdtem félni, és félteni.

Végül, mentségként azt találtam ki, hogy mivel a dokim minden héten pénteken magán rendel, és ma szerda van. Kivárok addig, és kérek egy időpontot péntekre. Amúgy is a jövőhéten mennék a 30. heti vizsgálatra, ez a pár nap nem oszt, nem szoroz. Így is lett. Kaptam időpontok. A további két napom péntek este háromnegyed hatig pedig maga volt a pokol, amikor minden eshetőségre próbáltam felkészülni. A legnagyobb félelmem a kinyíló méhszáj, és még ki tudja mi járt a fejemben. De még várnom kellett két teljes napot a remélt megnyugvásig. A hatodik alkalomra a magándokinál!

Szeretek rendezkedni, készülni, pakolászni Ez is az előszobája mindig valami nagy dolognak, kislányként a táborokra készültem így, aztán az összeköltözések, szétköltözések az élet új kapuját nyitották meg egy egy edzőtáskába rejtve. Most pedig magát az életet nyitják ki, ezek a táskák. Kicsit elvont, kicsit keszekusza, de igaz! Úgy is mondhatnám, hogy fontos! 

Miért fontos? Mert, nem kell a látogatóakat kérni minden, akkor az életmentőnek tűnő dolgokra. Hanem, mi a saját nyugodt kis tempónkban  felkészülhetünk a kórházi időszakra még idejében. Biztos lesz ami ezúttal is felesleges, de olyan,biztos nem lesz, ami otthon marad. Az idei, még átfogóbb szülni megyek, mit vigyek listám.

(Minden kórházban más a protokoll, szóval ez egy olyan lista, ami kicsit személyre szabott, de szerintem mindenki felül tudja bírálni, viszont a lényeg tuti benne van!)

Korábban nekem nem kellett három táska, mert minden ott lehetett velem a szülőszobán, viszont ahol most szülök, csak a szülőszobai táska lehet benn velem konkrétan a szülés idejére, az osztályos, és a babacsomagja csak később lehet majd nálam. Értelemszerűen majd csak az osztályon, Úgyhogy, most indokolt a külön csomagolás.

Szülőszoba:

Két hálóing, egy zokni, két bugyi, Tena Lady. Tisztálkodáshoz: WC-papír, Domestos-os törlőkendő, kézfertőtlenítő, törölköző, tusfürdő, papucs a zuhanyzáshoz, és járkálni egy másik.MENTES VÍZ! Apának, ha kérik beöltözős ruha (ide olyat kértek, amiben van nadrág, felsőrész, lábzsák, szájmaszk, és sapka is). Még apának valami enni-innivaló, papucs. Szülés utánra: kóla, szőlőcukor, müzliszelet. Babának: egy sapka, egy body, egy kezeslábas, egy pokróc. Okmányok: anyának személyi, lakcím, TAJ. Apának: személyi, lakcím mindkét oldala fénymásolva. Ezen kívül minden lelet, terheskiskönyv, és apasági vagy házassági anyakönyvi.

Osztályra:

Két hálóing (vagy több), köntös, zokni, (2 papucs, de ezt már beraktuk a szülőszobaiba), bugyi ebből akár 10 db is lehet, egy hazamenős ruha ( én ezt utólag kértem egyébként Norbitól). Tisztálkodáshoz: WC- papír, Tena Lady, törölköző (több 2-3), tusfürdő, esetleg sampon, fogkefe, fogkrém, fésű, hajgumi. A higiénia miatt: Domestos-os törlőkendő, egy Dettol spricni, papírtörlő, kézfertőtlenítő a látogatók miatt is. Gyógyszertári dolgok: aranyér kúp-és krém, Bepanthen a gátsebre, Lidocain krém nekem szintén a gátsebre jött jól, Ricinus olaj, a könnyebb vécézéshez, ha valakinek kell a kórházi "hashajtó" mellé. Nekem felfázós érzésem volt a szülés után szóval valami tőzegáfonya, vagy felfázásra valami jól jöhet. Szoptatáshoz: mellszívó, mellbimbóvédő, melltartóbetét, mellbimbókrém. Étkezéshez: evőeszköz, tányér, pohár. Ja igen, és kb. egy karton mentes ásványvíz naponta. Ezt értelemszerűen egyszerűbb a látogatóktól kérni. Ami még plusz: arckrém, vagy testápoló, én utálom ha száraz a bőröm nem tudok úgy elaludni, hogy nem kentem be az arcom, úgyhogy ezek még jól jönnek, illetve szülés után a haskötő, nekem a tépőzáras verzió vált be, illetve szoptatós melltartó, vagy inkább helyette valami sport top szerű top, lehetőleg pamutból. Tudjátok az a  "tini melltartó".

Babának:

Két kis pokróc (egy kitámasztani a kis hátát oldalt fektetésnél, egy takargatni), Kb. 6 db textil pelus, 6 db body, 6 db rugdalózó, 2 db kis sapka, 2 db kis kesztyű (körme miatt). 1 csomag egyes pelus, 1 db popsi krém, 2 csomag nedves törlőkendő.Igény szerint: cumi, cumitároló doboz, cumisüveg, tápszer (ehhez olló), babavíz. Valami fertőtlenítő szer, vagy alkalmatosság (sterilizáló zacskó, mikrós sterilizáló, esetleg sterilizáló folyadék). Kiskanál, vagy itatópohár a lefejt tejhez. Hazahozatalhoz: időjárásnak megfelelő öltözet, pokróc, autós hordozó, egy textil pelus ráteríteni a hordozó kinyitott napellenzőjére. Ehhez ajánlok két csipeszt. Szerintem ez a kéretlen kíváncsi tekintetek, a nap vagy a hideg ellen is szuper megoldás.

Egyelőre ezek jutottak eszembe, de ha még van valami akkor majd kiegészítem.

Egyéb: Van néhány dolog a listában, ami teljesen személyre szabott. Szóval azt hiszem, hogy tápszert általában indokolatlan bevinni, de én nyáron szültem, és egyáltalán nem volt teljem a kórházi időszak alatt, és még egy korty vizet sem kapott szegény gyerek. Kicsit sárga is volt, és eléggé ki volt száradva mikor hazahoztuk. Úgyhogy, én inkább feleslegesen bepakolok ilyesmit, és ne kelljen elven vagyok.

Egyéb: szennyes zacskót érdemes berakni, lehetőleg nem átlátszót, hogy haza tudjuk küldeni a szennyest kulturáltan, vagy amire már nincsen szükségünk! Így kicsit könnyebb a kórházi napok után az összecuccolás. Illetve én nem pakoltam be túl sok váltást a dolgokból, inkább otthon kikészítettem, és amikor Norbi jött látogatni, akkor mindig "cseréltünk".

KISPÁRNA! Nekem annyira jól jött. Szoptatásnál is ezt támasztottam a kezem alá, illetve nem volt párnám a szülőszobán, pedig egy éjszakát benn is kellett aludnom, szóval nagyon jól jött. Teljesen feleslegesnek tűnik, meg az ember úgy érzi, mintha költözne, és akkor már egy párnát nem akar magával cipelni, pedig nekem annyira jól jött, hogy valójában kit érdekel, hogy más azt gondolja-e, hogy oda akarok költözni a kórházba vagy sem.

Ezért is ajánlom a "forgószínpad" megoldást. Valamit apa hoz, valamit visz, és így körülbelül ugyanannyi cuccal megyünk haza. Pláne, hogy a kórházba a legtöbb helyen kapunk újszülött csomagot, papír bőrőndben, ami szintén lényegtelennek tűnik, de helyet foglal. 

Na szóval, remélem tudtam segíteni mindenkinek!

A kórházi kaja, pedig szerintem borzasztó, nem tápláló, nem egy tejindító dolog, úgyhogy az étkészletet felesleges bepakolni, inkább kérjünk ezt azt a kis látogatóinktól :)

Annyira sok témám lenne, és ötletem, hogy miről írhatnék. De egyszerűen elfogytam, már nem testileg tudjátok. hogy van, nincs erőm. Az ember fiatalként olyan dolgokra vágyik, amiket pénzben mérnek. És onnan tudod gyakorlatilag, hogy megöregedtél, hogy rájössz, hogy az egészséged, és az erőd a legdrágább. Hiszen, ha ezek megvannak, akkor a többit szorgalommal, vagy okoskodással meg lehet teremteni. Ugye, kinek mire van ereje, kapacitása, meg ilyenek.

Szóval, mondhatom, hogy az első hónapokon úgy, valahogy végigrobogtam. Sok tervem van, vagy inkább volt, azzal kapcsolatban, hogy én, hogyan is szeretném megélni ezt a dolgot. Patriknál annyi időm, és lehetőségem lett volna mindazokra, amikre most időm nincs, hogy az hihetetlen. Csomót unatkoztam a terhesség vége fele főleg. Ugyan végig dolgoztam, de hát most már tudom, hogy a munka mellett az a kicsinek tűnő szabadidő, rengeteg volt valójában.

Mi az, amit úgy megélnék most? Jó lenne kismama jógára járni, amit egyébként ki is próbáltam annak idején, de teljesen kívülállónak éreztem magam. Olyan éretlen voltam az átszellemüléshez. Most már csinálnám, de egy gyerek mellett nem lehet átszellemülni igazán. Máshogy meg elég nehéz ezt megoldani úgy, hogy minden nagyszülő aktívan dolgozik. Persze bébiszittert is lehetne fogadni, de én valahogy nem vagyok az a típus. Még nem, aztán ki tudja, mit mondok majd később. 

Szóval olvasnék könyveket nevelésről, szülésről. Elmennék workshopra a témában, szülésfelkészítőre. Ismerkednék a lehetőségeimmel. Egyébként még Patrikkal is jártam workshopra, ami a nevelésről szólt, és sok mindent alkalmazok belőle. Ajánlom mindenkinek az ilyesmit, kizökkent a mókuskerekedből, felnyitja a szemed!

Na de, bevallom teljesen amatőrként feküdtem fel a szülőágyra. Persze ezt a tapasztalatot, hogy egyszer már megtörtént velem mindez, nem tudná felülírni az ilyen kismama szórakoztató programsorozat egyike sem, de azért csak jó lenne kicsit elveszi ebben az egészben.

De most más a helyzet, máshoz kell alkalmazkodni. És azt gondolom, hogy az elsődleges minden hókuszpókusznál is fontosabb, hiszen ez mind csupán egy plusz, ahhoz, hogy fejben eldöntöm, hogy mit szeretnék, és megpróbálom eléggé akarni, ahhoz, hogy véghez is vigyem.

Úgyhogy az első három hónapom egy hányingerekkel, gyakori rosszulléttel, kevés hányással tarkított időszak volt. És rettenetes álmosság gyötört.  A nagykönyv azt ígérte, hogy ez enyhülni fog. Na, hát erre nem tudok koncentrálni sehogy sem, nincs energiám hiába a minden reggel hányingerem van tőlük vitaminoknak, mai napig erőtlen vagyok. Nem jött el a második trimeszter aktív időszaka. Annál is inkább megérkezett a harmadik trimeszter ultrafáradtsága, Darth Vader szerű lélegzetvételekkel, egyre lassuló léptekkel, és az általam már jól ismert, ezúttal még jobban megismert kézzsibbadásával. Aminek a láthatatlan nagykövete is vagyok, úgyhogy erről majd később még beszélünk!

Gondolhatnánk, hogy ott van a jó kis napirendem, amit már kb 9 hónapos kora óta nagyjából egyféleképpen csinálok. Van nekem egy, két órácskám, amíg Patrik alszik. Azt mondom nektek, hogy az új "felnőtt" ágyba szoktatás, és az éjszakai nem alvások mindenféle okokból, (na, már nem úgy :) azok teljesen megettek vacsorára, hogy úgy mondjam, és én valójában délután többet alszom, mint este az utóbbi időben. Úgyhogy gyakorlatilag mondhatom, hogy a huszonnégy óra gyereknevelésből rengeteg, minden másra pedig nem elég. 

Visszanézegetem a képeket, hogy azért arányaiban egész szép kismama voltam Patrik idejében, kimondom, mert azt gondolom kimondhatom ezt néha magamra is. Most viszont a hajmosáson kívül, ami elég szent nálam, nem sok mindenre marad idő. Ja igen még az epillálás is alapvető.Ezekből nem engedek, ezek járnak még anyának is, de a többi. AJAJAJ! Na valahogy így rág meg, és köp ki ez az elmúlt hét hónap, ami még csak most veszi fel a kesztyűjét! 

De álljunk meg, még mielőtt zárnám ezt a posztot! Hálámat kell kifejeznem azért, mert nekem csak ennyi a bajom, hogy kicsit nyűglődök így az utolsó 11 hétben. És azért is mert bár mostanában Patrik bekeményített, és próbára tesz mindennap nevelésből,anyaságból, azért mégiscsak elvisel (mit is tehetne!?). És nagyon SZERETEM ŐT!

Szóval az ember tűkön ül, főleg így az utolsó harmadban. Szeretne már egy kicsit túl lenni a terhességen, egy kicsit már többet tudni, ezzel is becsapva magát, hiszen történik valami. Patrikos terhességem alatt hiába a magán doki, nem ultrahangozott meg minden alkalommal, pedig én úgy szerettem volna látni, ha csak néhány képkockányira is a kisfiam. Akkor azért volt fontos, egy több D-s ultrahang, hogy egyszer (na jó, kétszer) legalább egy picit elmerülhessek a csodában, ami velem történik. Ezt ugye, a magánrendelésen nincs se idő, se lehetőség, (se korszerű eszköz) megtenni.

Most nem kell olyan sűrűn járnom az orvosomhoz, most éppen ezért érdekes, hogy mennyit változik néhány hét alatt a kis csöppségünk. Ez a pár hét pedig egy valóságos időutazásnak tűnik, még akkor is ha a hétköznapokban semmire nincs időm. Kicsit két szálon fut a cselekmény most ezt érzem. Van a mindennapjaim fonala, ami pörög, és alig van lehetőségem erre a heti pár sorra. A másik pedig a terhesség egyre lassuló fonala, aminek minden vizsgálata egy egy megpihenés, egy kis megnyugvás, hogy minden a helyes ütemben halad.

Ezt a fajta mókuskereket szerettem volna megtörni egy 4D ultrahanggal. Úgyhogy nemrég el is mentünk. Ugyanoda, ahol Patrikkal másodszorra voltunk. Az akkori szonográfusunkkal nagyon meg voltam elégedve. Persze nem bíztam a jó szerencsében, hogy megint őt kapjuk ki, de neves hely révén számított a legjobbra. Főleg, hogy ez nem egy klasszikus SZTK vizsgálat, hanem egy élmény, ahol elmerülhet az ember a teste varázslatosságában. És végre apa sem cikázó foltokat lát, hanem őt, akit én nap, mint nap egyre jobban megismerek: a második KISFIÁT!

Persze számíthattok rá, hogy azért nem volt ennyire mesébe illő az egész. Némi várakozás után egy rövid hajú, erősen sminkelt nő szólított minket: "JÖHETNEK!" Oké- gondoltuk. A bemutatkozás elmaradt. "Feküdjön fel, nadrágot húzza le térdig, bugyi marad" - hangzott az ukáz. Gondoltam oké, de miért kell lehúznom a gatyám? Nem derült ki. 

Vicces, de valamiért mindig úgy járok, hogy nálam fogy el az az ultrahang zselé. Az utolsó szusszanással pedig a doboz falán maradt összes zselé a hasamra, a fejemre, és még ki tudja hova placcsant. Nem tudom, hogy mire számított a nő, de engem a 9 hónap alatt nem ért ennyi zselé, mint akkor, és ott. Norbival persze egymásra röhögtünk, hogy ez hihetetlen, hiszen nem az első ilyen eset ez nálam, bár mind közül ez a legemlékezetesebb.

"HÁT IDE SOK KELL" - nyugtázta a dolgot a szonográfus. Mondom ezt nem hiszem el, az egyre gyarapodó súlyommal, hogy őszinte legyek ezt nem tudtam egy sima "szép nagy pocak"-kal egyenlővé tenni. Úgyhogy jól meg is sértődtem - már magamban. Mert, mit csinálhat az ember, amikor épp próbál átszellemülni, és egy ilyen meghitt dolgot előteremteni az adott helyzetből.

Úgy, hogy megfogtuk egymás kezét, és kézszorításokkal kommunikáltunk a továbbiakban, hiszen így tökéletesen tudunk beszélgetni Norbival. Úgyhogy elkezdődött a vizsgálat, mert, hogy varázslatnak egyáltalán nem számolhatok be. "Azt tudják, hogy fiú gondolom"- kezdte az egészet. Mondom, ezt nem hiszem el, jó, hogy mi kíváncsiak voltunk a gyerek nemére, de ha nem? Ezt nem így illik. Mondom igen, megmutatná azért, és akkor mondom én nem látom a fókuszt. Erre mondja, hogy én látom... Nesze neked élmény!

Aztán nagyjából, ilyen stílusban haladtunk tovább. Majd kis hasrázogatás után, elküldött sétálgatni, mondván, hogy így nem tudjuk megnézni az arcát, mert nem úgy fekszik...

OKÉ!

Persze elmegyünk sétálni, meg mit tudom én, de nálam ez nemigen szokott hatni. Ja, mert állítólag most (ilyen 6 és 7 között) épp a délutáni alvását töltötte a kisfiúnk. Mondta a szonográfus, aki valószínűleg jós is volt egyben. 

Aztán visszamentünk egy háromnegyed óra után, és pár pillanat erejéig láttuk a kis arcát, aminek én nagyon örültem. De próbáltam nyomatékosítani a nőben, hogy engem nem konkrétan az arca érdekel, hanem úgy az egész. Tudjátok, ilyen kismama varázsban voltam, hogy a kis kezeit nézzük meg. Mondtam is,hogy meg tudjuk-e számolni az ujjait. "Na, azt nem! Azt a huszadik héten szoktuk!" - Oké, persze akkor nem...

Teljesen olyan volt az egész, mintha kifutott volna az idejéből, mint az SZTK-ban tényleg. Gyorsan pörgette, pörgette. Szinte végig 2D-ben. Én pedig hiába kértem, hogy rakja már át 4D-be, mert persze tök jó megcsodálnia kis arcát, de higgye már el, hogy én csak úgy kíváncsi vagyok rá, ahogy van. Nem sokat értem ez ezzel az egésszel. Talán annyit, hogy hamar rövidre zárta a dolgot, és mondta, hogy: "EBBEN ENNYI VAN"...

Anyád...

Szóval azért, ami hasznos volt, hogy megtudtam, hogy harántban fekszik a kisbabánk - ( noha néhány hete fejvégű volt már) - amit már éreztem én, de persze nem voltam biztos benne. Ez nem olyan jó hír. Állítólag a 30. hétig szoktak befordulni, utána a kevés hely miatt, az esély is kevesebb. Ez igaz, de van példa a szülőágyon befordult gyerekre is. Meglátjuk Azért bár nem hittem, hogy egyszer az életben ezt mondom még egyszer, de szeretném, ha természetesen tudna megszületni. De erről majd legközelebb. 

A legutóbbi alkalommal behányt valaki a kisgyerek egészséges rendelés, és a terhesgondozás folyosójára. Nem, nem egy terhes nő volt, hanem egy beteg gyerek. Ugyanitt vannak kitéve játékok a kicsiknek, akik mondjuk oltásra várnak, vagy az anyukájukat kísérik éppen a kötelező terhesgondozásra, ahogy Patrik is engem. Na ez az a hely, ami a baktériumok, és vírusok melegágya. És én ide nem engedem be a Patrikot. Ott kell csücsülnie velem szemben, amíg sorra nem kerülünk. A védőnő az a  szükséges rossz, ami néhány percig tart így ez az egyetlen hely, ahova a terhességem alatt viszem magammal Patrikot. Nem egy leányálom, de nem vész. Szóval, mi volt ez alkalommal  hangsúlyos a lényeg helyett?

Egy kis háttérinfó. Nálunk nem igen van otthon tévénézés, sem telefon bambulás, vagy ha van is kevés ideig. Én ezt a mai kor kedvezményét kényes helyzetekre tartogatom. Betegség, várakozás, sorban állás, nyűglődés kiiktatása, amíg bevásárolok vagy ilyesmi. És nem rendszeresen, de ha kell, lelkiismeret furdalás nélkül. Na a védőnő is ilyen esetek közé tartozik. Leginkább a fent említett lehányós, leköhögős dolgok miatt. És mivel Patrik pikk pakk elkap bármi ilyesmit, én ezt nem kockáztatom.

Szóval sorra kerültünk, és jóformán még a köszönés előtt, megkaptam, hogy inkább mesekönyvet kéne olvasni neki! Na, aki ismer minket az tudja, hogy mi bármilyen alkalomról legyen szó könyvet szoktunk kérni a családtól is. Ráadásul úgy, hogy elmondjuk, hogy melyiket szeretnénk, mert a Patrik a korosztályos könyvein már rég túl van 3-6 éveseknek szóló mesekönyvekből mesélünk egy nap többször is. De elalvás előtt fél órát biztosan. És, ezt persze nem kell bizonygatni senkinek. Ez nem hencegés, ez nem egy verseny, hanem a mi nevelési elvünk alapja. 

Ezért egy röpke pillanat alatt olyan magas lett a vérnyomásom, hogy aznap a Drága Védőnő, biztos, hogy nem reális eredményt írt a kiskönyvembe. Bár jól nevelt vagyok, de azért nem hagytam rá, és annyit mondtam neki, hogy "Ezt nagyon utálom, amikor ennyi alapján ítélnek meg". Ha hasznos tanáccsal nem tudja segíteni a nevelést, akkor köszönöm, de az előítéletből sem kérek.

Aztán persze nem bírtam ki, hogy ne vázoljam fel neki is a fentieket két mondatban, hogy nem szeretném ha hányásban játszana a gyerekem. Legalább kaptam egy "Ne haragudjon" -t..." aztán vérnyomást, és súlyt is mértünk. Érdekes aznap, senkit nem zavart egy két plusz kiló. 

Majd a kőkori szívhang figyelőt átnyomta az egész hasamon ahogy van, legalábbis így éreztem. Ez nem az a fajta cucc, amit végig csúsztat a hasadon, hogy megkeresse a szívhangot, hanem egy bot, amit jó mélyen belenyom a hasamba, aztán félhangosan számolja a gyerek szívverését, és meg is voila meg is van az eredmény: van szívhang.

Mára ennyi. Legközelebb a szokásos rend szerint egy hónap múlva találkozunk, ahol biztos megannyi tanáccsal gazdagodok majd, ahogy most és minden alkalommal...

Jól vagyok. Nemzeti ünnep van épp, Patrik anyánál, Norbi pedig elkísér a vizsgálatra. Tudjátok korábban már meséltem erről a dologról, hogy sajnos nem tudjuk megoldani általában, hogy ő is ott legyen. Meg tulajdonképpen elég rutin a dolog, nem sok látni való van: ultrahang, aztán méhszáj ellenőrzés, és a házi feladatok átnézése.

De ma együtt voltunk. Gyorsan el is küldtem Norbit WC-re, amíg a mérlegen álltam, hiszen azért ez már nem pehely súly amivel rendelkezem. Majd minden bevallok utólag, de addig amíg ezt háj formájában is látom magamon, inkább nem számszerűsíteném. Ha nem tenne megjegyzést az asszisztens annyira nem is zavarna a dolog. Mindig mondja, hogy ennél már ne legyek több, de ha én nem is lennék még a gyerek azért csak rátesz. Szóval mindig megnyugtatom, hogy legközelebb több leszek ez elkerülhetetlen. 

Biztos emlékeztek, hogy Patrikkal 26 jött fel, és 24 ment le. Szóval egyébként nem aggódom úgy önmagában a számok miatt, de azért az embernek nem esik jól meghízni, mikor éppen most fogyott le. Viszont az én terhességeim ezzel járnak. Mármint úgy, a maga megregulázatlan mivoltában. Erről ennyit...

Vissza a házihoz...

Mostanra a cukorterhelésessel kellett készülnöm. Szerencsére mind a sima leletem, mind a cukorterheléses eredménye is rendeben volt. Nem jelent semmiféle gondot az alacsonyabb terheléses értékem. Bár valószínűleg a későbbiekben, öreg koromban azért körültekintőbbnek kell lennem a cukromat illetően, de állítólag ez sem törvényszerű. A mindenféle értékeim pedig rendben voltak, aminek nagyon örültem, úgy éreztem, hogy valamit azért jól csinálok az apróbb bűnözések közepette is.

Aztán végre megnéztük a babát. Szerencsére már fejjel lefelé van, amit tök fura, de éreztem is. Mármint a pillanatot, amikor befordult. Patrik a most nem is tudom talán a 24. héttől fogva várakozott az Ő nagy napjára fejjel lefelé. Úgyhogy ezt jó jelnek tekintettem, minden készen áll arra, hogy természetesen szüljek. Mert, majd később lesz szó erről is, de a korábbi borzalmas élményem ellenére, mégis ezt akarom. Nem is tudom, miért mondják a férfiak, hogy nem lehet kiigazodni a nőkön. Ezt az elhatározásomat egyébként még én is alig értem. 

Vagyis de, arról van szó, hogy az anyai ösztönöm erősebb, nálam, önmagamnál, vagy mi. (És ez nem a császár ledegradálása, mielőtt bárki félre értené. Hanem az önmagammal való harc, és küzdelem eredménye. Amit még az élet bármikor felülírhat).

Szóval ezekkel a gondolatokkal, végre házi nélkül távoztam. Legközelebb pedig húsvétkor kell jönnöm, addig viszont vár rám egy jó kis védőnő!