Már nagyon vártam ezt az ultrahangot, az utolsót! Basszus, még csak most kezdtem el. Most írtam arról, hogy a belvárosi bérlakás luxus várójában ülök, és várom, hogy megismerkedjek az új orvossommal. Akivel bár vegyes érzéseim voltak eleinte,így a végére egészen összecsiszolódtunk. Már, ha egy…

...Nem lehet! És már megint visszatekintéssel kezdem. Patriknál kértem a dokit, hogy jósolja meg mikor érkezik a fiam. Azt mondta, hogy szerinte egy, két héttel hamarabb jön majd. Akkor is óriási hasam volt, benne normál méretű kisbabával. De már nem volt bokám, a szám már egy jókora szilikonos…

Legutóbb meséltem nektek róla, hogy mennyire negatív élmény volt az utolsó időszak a korábbi terhességemnél. Most pedig elérkeztem a szerda reggeli CTG előtti estéhez, tehát kitalálhattátok kedd éjszaka van. Picit nehezen megy ma az elalvás, amúgy is, de most különösen. Ma nem a kézzsibbadásom tart…

Tudom, hogy háborús talajra lépek, mikor erről szeretnék beszélni. De én most, hangsúlyoznám, hogy magamról beszélek első sorban. Mit kell tudni rólam? Hogy van egy gyönyörű szép kisfiam, akinek van egy remélhetőleg egészséges anyukája  (ez lennék én).  De, hogy ez így alakult, abban szerepe csak…

Elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy egyre jobban várom a dokis alkalmakat, hogy tudjam minden rendben van Kornéllal. Szerencsére ma is volt segítségem, így eddig egy alkalommal sem kellett magammal vinnem Patrikot. Ilyenkor egy picit szusszanok legalább, mert bevallom egy kisgyerek mellett egyre…

Miközben anyukafronton dúl az állóháború a mellből táplálás, és a cumisüvegezés fronton, addig nekem most teljesen más a fókuszom. Tudjátok, milyen az amikor valamit fontosat már régóta halogattok, de mégsem tesztek semmit, hogy túl legyetek rajta, pedig zavar, nap, mint nap többször is. Én a baba…

Azt gondolom elég nagy önzőség lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy csak ettől féltem a terhességem alatt, mármint a kézzsibbadástól. Meg nem is lenne igaz, mert mindig aggódik az ember valamin. De inkább úgy mondom, hogy abban reménykedtem, hogy ezúttal a "Minden terhesség más" közhelyébe kapaszkodva…

Véletlenül alakult így, hogy a furcsa pocakfájdalom miatt egy héttel hamarabb mentem a dokimhoz, és végül is a védőnőhöz is egy héttel hamarabb kellett mennem. A szokásos közönyösséggel álltam neki ennek az alkalomnak is. Kíváncsi voltam, hogy mit hoz az újabb öt percnyi terhesgondozásnak csúfolt…

Szóval végre eljött a terhesség során egy újabb, nagy nap, vagy inkább várva várt. Ma is Anyukám vigyázott Patrikra amíg én elintéztem a doki dolgot. Most is sokat kellett ücsörögnöm mire sorra kerültem, most valahogy lassabban telt az idő a vizsgálóig. Addig persze volt szokásos súly, és várnyomás…

Nem tudom, valahogy olyan fura ez a fogadott doki, fogadott szülésznő dolog. Elvileg, ha fizetek nekik, akkor olyan bátornak kéne lennem mindenben. Ha hívogatni akarok, akkor hívogatok. De mégiscsak ott van az az, orvos-szülésznő-páciens dolog. Még így sem érzem, hogy olyan könnyedén tenném meg ezt…